Fent a hegyen

Kedves Olvasóim!

Holnap Magazin

Az árva muzsikus kötetben jelent meg

Lassan ballagott felfelé a dombon, görcsös botjába kapaszkodva, időnként megállt és mélyeket sóhajtott, fújtatott. Nehéz már ez nekem, morfondírozott magában,… nem is értem miért teszem meg mindennap ezt a nehéz utat?

-Áh, Lajos bácsi, megint a hegyre megy?

 A szomszéd gyerek ment el mellette biciklivel, vidáman kiáltott felé.

– Persze, oda. – morgott maga elé, de a fiú már nem is hallotta, szinte a szelek szárnyán suhant úti célja felé.

Mereven nézett maga elé, a múlt árnyai bolyongtak újra és újra a gondolataiban.

Nem értette Milán miért távolodott el tőle annyira… no persze már az sem tetszett neki, amikor beerőltette az asztalos iskolába, ő zenész akar lenni.

Zenész? Persze, penget egy gitárt és már azt hiszi, hogy ő zenész?

Kollégiumba ment, igen hamar eltávolodtak egymástól.

A katonaságtól is ritkán jött haza, akkor is szófukar volt, tétován nézett körül a lakásban és igyekezett minél kevesebb időt otthon tölteni… igaz nem is tudtak miről beszélgetni.

Anyja halála után, nagyon gyorsan külföldre ment dolgozni,… no persze most jól jött az asztalos szakma. Ő meg teljesen egyedül maradt.

Mostanában többet gondol az asszonyra, hamar elment, pedig beteg sem volt. Nem sokat beszélgettek, csak úgy éltek egymás mellett. Neki ez bőven elég volt, munka után kijött a hegyre, az asszony meg otthon művelte a kertet, legtöbbször már aludt, mire hazaért.

Csendes, szótlan asszony volt, csak a fekete macska halálakor borult ki… mi is volt a neve?

Mindegy, ő sosem szerette, csak bújt az asszonyhoz, dorombolt, lábával dagasztott. Milyen sejtelmes volt ilyenkor az asszony arca… ezt sohasem értette meg.

Egyre nehezebben teszi meg az utat, érezte már nem sok van hátra.

A gyereket, Milán fiát sem látta. Mikor egyszer elhozta azt a vörös hajú csitrit, ő meg berúgott és elzavarta őket, azóta nem áll szóba vele, az esküvőre sem hívta el… mi tetszett neki abban a nőben?

A szomszéd Pista mondta, hogy megszületett a gyerek.

Nem értette, miért volt az olyan nagy dolog, hogy akkor elküldte őket.

A szomszéd Erzsike jobb lett volna a fiának, hiába mondta neki, csak a vállát vonogatta.

Ő is így nősült, nem igen szeretett ő „udvarolgatni”, a Bözsi ott lakott a közelbe, az Apja meg már rakni akarta ki a házból, hát inkább elvette… nem is értem miért jött hozzám?

Mindig olyan nagy szemeket meresztett rá, amikor meglátta a faluba.

Azonnal igent mondott… meg is lepődött rajta, mert úgy egyébként csinos nő volt.

Milánt igen nagyon várta, de utána már nem akart több gyereket, elköttette magát, ezt sem értette.

Már nagyon szuszogott… kell ez nekem, hiszen csak kapirgálok, meg ülök kint a hegyen.

Végre megérkezett.

 A cseresznyefák már virágba borultak.

– No, fene, te már mit keresel itt megint!

Dühösen mordult rá a vörös macskára… honnan kujtorog ez mindennap ide?

Aztán beáll a kis bódé elé, ott várja. Jó párszor már belerúgott, de mindig visszajött.

Nem volt kedve dolgozni, meleg volt, kifáradt.

A vörös macska körülötte sündörgött, aztán leült elé és nézte.

– Mit bámulsz?- mordult oda neki.

A macska ezt jelzésnek vette és közelebb ment hozzá.

Na, majd jól beléd rúgok. – gondolta, aztán végül hagyta, hogy a macska még közelebb jöjjön.

A macska felbátorodott, elkezdett dorombolni, fejét a férfi nadrágszárába dörgölgette.

Elszunnyadt, a macska feljebb kúszott az ölébe, ő pedig félálmában elkezdte simogatni, jó érzés volt.

Újra az asszony jutott az eszébe, ahogyan a fekete macskát szokta simogatni és mosolygott, … szinte csak akkor látta mosolyogni.

A macska egyre erőteljesebben dorombolt, elkezdett dagasztani, szemmel láthatólag, nagyon jól érezte magát.

A férfi is észrevette.

Minek örül ez a macska?

A szomszédjai sem igen szerették, a Bélával mentek át néha a kocsmába, eliszogattak, megbeszélték a focit, meg a politikát, aztán egymást támasztgatva hazatántorogtak.

Őt nem érdekelte, minek bratyizzon velük?

Milán sem hiányzott neki, mindig durcás volt a képe, a vállát vonogatta, a hegyre sohasem jött ki, csak azt a nyamvadt gitárt pengette.

Zenész? Egy paraszt családba? Ki hallott már olyat?

Ez a macska is csak dorombol, meg dagaszt, mi a fene van vele, pedig már párszor elhessegette, bele is rúgott, aztán mégis visszajött.

Ki érti?

Szégyellte bevallani, de neki is jól esett a macska közelsége, ragaszkodása, hiszen be kell, hogy lássa, mindennap miatta jön ki a hegyre, nem érezte magát olyan egyedül.

Jó volt dédelgetni, így értette meg lassan Milán kedvtelenségét, felesége szomorúságát, hogy hiányzott nekik a szeretete.

Egy könnycsepp csordult ki a szeméből, életében az első.

Jó lenne látni azt a kisgyereket is.

A macska hirtelen leugrott az öléből, kicsit bele is karmolt, de nem bánta, egy gyíkot vett észre azután futott el gyorsan.

Várta még egy darabig, de nem jött vissza.

Nem volt kedve semmit sem csinálni, elővette a pálinkás butykost, jó nagyot húzott belőle, testében szétáradt az ital, kellemesen elbágyasztotta.

Hirtelen maró szúrást érzett a szíve tájékán, tudta itt a vége, vége mindennek.

Már nem tud bocsánatot kérni Milántól, nem tud kimenni az asszony sírjához, hogy könnyeivel öntözze meg a sok fájdalomért, boldogtalan életért, de legalább ezt a ronda vörös macskát megsimogatta és szerette.

Ez volt az utolsó gondolata, mikor lefordult a székről és elszállt belőle a lélek.