Vendégsarok – Csomor Csilla színésznővel beszélgetünk

„Sok színész úgy él, hogy küzd a saját személyiségével. (…) De nem mindenki ilyen. Akadnak nagy színészek, akik nem érzik szükségét, hogy sznobok legyenek.”

(Bud Spencer)

Vendégsarok – Csomor Csilla színésznővel beszélgetünk

Az RTL Klub 1998-ban egy sorozatot indított útjára, melynek sikere azóta is töretlen. Mi is a Barátok közt érezhettük magunkat esténként, számos szereplő vált a kedvencünkké, és hiányoltuk, ha a sorozatból eltávoztak. Berényi Zsuzsa is az életünk részévé vált, végigkísérhettük életének alakulását. Sokan azonosítanak egy színészt az adott karakterrel, amit éppen játszik, most azonban ismerjük meg Csomor Csillát (Jászberény, 1966. január 20.), a művészt, a sokoldalú, tehetséges embert.

Már gyerekkorában balettozott, táncolt, énekelt, festett, furulyázott, és verset szavalt. Hatvanban, a Bajza József Gimnáziumban érettségizett. Számos szavalóversenyt nyert, minden idejét a Jászfényszaru Amatőr Színjátszó Csoport tagjaként töltötte. 1988-ban Kerényi Imre osztályában végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Utána a győri Kisfaludy Színházhoz szegődött, majd 1992-től a Nemzeti Színház, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színház tagja lett. Az évek során számos prózai, zenés és egyszemélyes darabban játszott. 1998-ban megkapta a Barátok közt című magyar filmsorozat egyik főszerepét (Berényi Zsuzsa).

Munkásságát több díjjal is jutalmazták:
Farkas–Ratkó-díj (1997)
Főnix Díj (2006)
Pepita Különdíj (2009)

A Facebookon egy megosztásban láttam meg újra, amely éppen a Fráter Zoltán: Édes Rózám! Déryné szerelmes élete című önálló estjének meghívója volt. Majd egy újabb előadás, a Blaha Lujza sorsát bemutató zenés est következett. A „nemzet csalogánya” bőrébe bújik. Célja, hogy a nagy előd sorsának bemutatásával maga is képviselje azt a szent küldetést, amely a magyarságtudatot erősítve, a szép magyar nyelv ápolásának fontosságára irányítja a figyelmet. Olyan más volt ebben a szerepben látni.

 

csomor4Facebook oldalát megtekintve egy kedves, derűs, közvetlen, őszinte személyiség bontakozott ki előttem. Ismeretlenül jelöltem, mert szerettem volna figyelemmel kísérni bemutatóit, még jobban megismerni az embert. Személyes hangvétele, ahogyan megszólítja a közönségét, rajongóit még szimpatikusabbá tette. Szerettem volna még mélyebben megismerni őt, így született meg ez az interjú, ahol feltehettem azokat a kérdéseket neki, amelyekre adott válaszai megmutatják azt az oldalát is, amit még nem ismertünk.

Sok szeretettel köszöntelek! Életünkben különböző korszakokat élünk meg, melyek változásokat hoznak. Számodra melyik volt az a korszak, ami a legszebb volt a többi között?

Szerencsére több szép korszak is volt az életemben. Szívesen emlékszem rájuk. A gyerekkorom például csodás volt, kezdve azzal, hogy már kisiskolásként megtaláltam az utamat és színpadon állhattam. Ezt sorsszerűnek érzem a mai napig, és bár voltak hullámvölgyek a karrieremben, áldást érzek magamon a hivatásomban.

Sokoldalúságod nyomon követhetjük a különböző művészeti ágakban. Melyik az a terület, amelyik a legkedvesebb a tevékenységeid közül?

Számomra a színpad a legnagyobb és legszebb kihívás. Igazi, profi körülmények között, csapattársakkal alkotni valami szentet, valami csodásat. Eddig a mozifilm valahogy nem talált meg, még várok erre!

A harmónia és a boldogság olyan fogalmak, amit szinte minden ember szeretne az életében megvalósítani. Számodra mit jelent ez a két szó? Hogyan, miben valósul, valósult meg az életedben?

A harmónia a külső és belső egysége, egyensúlya. Mindenki erre törekszik, és nagyon nehéz folyamatosan megtartani. A boldogság meg számomra már más tartalommal bír, mint pl. huszonévesen. Most attól is boldog tudok lenni, ha látok valami szép képet, süt a nap, rám mosolyognak, előzékenyek velem, vagy épp nem fáj semmim, és mindenki, akit szeretek, jól van körülöttem. Ezekért a pillanatokért hálás tudok lenni.

 

csomor3

 

A bensőséges baráti kapcsolatok ritkák, olykor sorsdöntőek. Ki volt az a személy, aki a legnagyobb hatással volt rád és miért?

Azt szokták mondani, hogy inkább kevesebb barátod legyen, de arra mindig tudj számítani. Nekem nincs sok barátom, de van, akivel már több évtizedes a barátságunk. Egyik ilyen barátom Patay Kata. Nagyon sokat köszönhetek neki, sokat tanultam tőle. Volt, hogy egy évig nem találkoztunk, aztán ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk. Egy másik jó barát érdekes módon a volt párom. Ritka, hogy a szerelmesek a szakítás után is jó viszonyt ápolnak. Nyilván ebben közrejátszott az is, hogy békében, szeretettel váltunk el.

A humor életünknek egy olyan szelete, ami felüdít bennünket. Megosztanál egy ilyen vidám történetet az olvasókkal?

Igen, én is fontosnak tartom a humorérzéket. Akinek nincs humora, annak nagyon szomorú napjai lehetnek. Én például szeretem kívülről megfigyelni magamat. Ha esetleg valami szomorúság ér, nem magamban szenvedek, hanem elkezdek hangosan beszélgetni magammal, hogy miért történhetett ez így, esetleg mit hibáztam, hogy így jártam. Néha túl drámaira sikerül vennem a hangnemet, és rajtakapom magam, na, ekkor már persze nevetek, és már nem is szomorkodom annyira.

 

csomor2

Az utazás nagyon sok szép, új élményt rejt magában. Mi az, amit egy utazás során előtérbe helyezel a programjaid között?

Sokáig még a nyaralás is csak arról szólt, hogy olyan helyet válasszak, ahol golfozni lehet. Mára kicsit szelídült ez a helyzet, és szívesen beiktatok utazásaim során városnézést, múzeumot… A kedvenc helyeim nem elsősorban a turisták által látogatott nevezetességek. Londonban nemrég felfedeztem egy olyan kerületet, ahol hét park van egymás szomszédságában. Olyan az egész, mintha nem is egy világvárosban lennénk, hanem valahol vidéken. Turistákat nem is láttam.

Biztosan van olyan dolog, amit még meg szeretnél valósítani az életedben.

Igen, egyre inkább foglalkoztat az oktatás gondolata. Szerencsére épp a napokban kaptam egy felkérést egy modelliskolától, hogy színészmesterséget, színpadi gyakorlatot oktassak náluk. Most már elég „öregnek”érzem magam ehhez. Azt terveztem ugyanis, hogy ötven éves koromra tanítani fogok… Itt az idő!

Legközelebb hol találkozhatnak veled a rajongók?

A Blaha-estem november 14-én a zuglói Lipták Villában lesz látható. Közben a Gergely Theáterrel járjuk az országot a nagy sikerű Paprikáscsirke, avagy stex és New York című zenés komédiával.

Új feladatom is lesz. Szolnokon készülünk egy kortárs társalgási vígjátékkal, ennek a bemutatója december 5-én lesz. Mindemellett folyamatosan feltűnök a Várkert Bazár kulturális programjain, sőt az idegenvezetésekhez is kapcsolódom egy-egy Várkerthez köthető történet erejéig. És persze indul az iskola is, a modellképző, ahol kipróbálhatom magam.

Köszönöm szépen a beszélgetést! További szép alkotásokat, sikert kívánok!

Csomor Csilla hivatalos oldala2

 

paprikás nagy 3

Egy remek vígjátékban: Paprikás csirke avagy Stex és New York (videó)

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s