Velem készült interjú a Montázs magazinban

Kedves Barátaim! Szeretettel ajánlom a velem készült interjút.
http://www.montazsmagazin.hu/lakatos-ilona-verseket-novellakat-filmajanlokat-ir/

Lakatos Ilona verseket, novellákat, filmajánlókat ír
2014-12-25 18:03:29
Lakatos Ilonával egy pályázat kapcsán kerültünk kapcsolatba, melyet a Montázsmagazin írt ki, és ő is jelentkezett rá. Azóta barátságból rendszeresen ír nekünk, főleg filmajánlókat. Nagyon mély érzelmekkel és humánus gondolatokkal teli írások ezek. Szeretnénk most bemutatni Ilonát az olvasóinknak is.

lakatos011

Kedves Ica! Mesélj a gyermekkorodról, a fiatalabb éveidről! Várpalotán élsz. Itt is születtél?

Várpalotán születtem, jelenleg is itt élek. Örülök, hogy egy ilyen színes városban élhetek, ahol sokoldalú a civil élet a lakosság körében, mert az én életemben is jelentős szerepe volt.
Édesanyám meghatározó személyiség volt az életemben, az irodalom szeretetét is tőle kaptam. Gyermekkoromban az ő meséin nőttem fel, de ezek nem szokványos mesék voltak, hanem például a Monte Cristo grófjának a története. Szerencsés ember vagyok azért is, mert mindig jó tanáraim voltak, akikre ma is szeretettel gondolok. Fiatalabb éveimben szavaltam, amatőr filmes szakkörbe, színjátszó szakkörbe is jártam, amelyek elterelgettek arra az útra, ami most valósult meg az életemben, most teljesedett ki.

lakatos12

Milyen tanulmányokat végeztél, mivel foglalkozol jelenleg?

Úgy alakult az életem, hogy folyamatosan tanultam,- munka mellett is – ami annak is köszönhető, hogy szembe kell néznünk olyan időszakkal is az életünkben, amikor nincs munkahely, és az ilyen kieső időket értelmesen, jól kell eltölteni. Szakmát, érettségit szereztem, a munkanélküliség közben pedig különböző tanfolyamokat – cipőjavító, német, angol nyelv, marketing és reklám ügyintéző, pályára segítő, ECDL. Lehetőségem nyílt arra, hogy a Veszprémi Egyetem mellett működő szakmai vizsgabizottság előtt felsőfokú marketing- és reklámmenedzser szakképesítést szerezzek. A kreatív, alkotó része fogott meg ennek a szakmának, amit a civil életben tudtam alkalmazni. Szakdolgozatomat: Tiszta Város – Tiszta Ország a V.E. B.K. PR tevékenysége címmel írtam.

Jelenleg, sok honfitársammal együtt az „álláskeresés” tölti ki az életemet, de úgy gondolom, hogy eljön az idő, amikor a fogalmak át fognak rendeződni. Egy családját nevelő, ellátó asszony nagyon sok munkát tud végezni, ami nem „hivatalos”, nem elismert, de mégis olyan munka, amit sokszor megfizetni sem lehetne. Ez mellett még van idő a kiteljesedésre, vagy olyan „álmok”, életcélok megvalósítására, amire nem volt idő vagy lehetőség.

lakatos2

Hogyan alakult a családi életed az utóbbi években, kik alkotják a szűkebb és tágabb családi kört?

Fiatalon kellett megélnem azt, hogy a családtagjaim eltávoztak. Édesanyám, Édesapám, nagyszüleim, egyik testvérem sem él már. A fiam és édesapja, testvérem alkotja a szűkebb családot. Közelebbi és távolabbi rokonainkra ugyanez jellemző. Időnként öröm találkozni az unokatestvérekkel, ők az ország másik felében élnek. Családom segít és támogat a munkámban.

Mikor kezdtél el írni? Milyen műfajokban alkotsz?

Már fiatalon is írtam verseket, de akkor még nem jött el az idő, hogy kötet formájában megjelenjen, talán még én sem voltam érett rá. Úgy gondolom, mindenhez fel kell nőnünk, hogy utána az a személyiségünk maradandó része és kovácsolója legyen. Időnként novellákat is írok, és egy valós eseményeken alapuló regény van készülőben.

lakatos1

Tagja vagy valamelyik irodalmi körnek?

A Neten több csoport tagja vagyok, örültem a meghívásoknak. Alkotótársakkal, kiadókkal ismerkedhettem meg, meghívást kaptam antológiákban való szereplésre, pályázatokra.

Köteted is jelent már meg. Bemutatnád?

Ő érti meg címmel jelent meg a verseskötetem egy osztrák kiadó gondozásában, a hazai viszonyokat figyelembe véve magas áron. Azonban az első mindig a legkedvesebb. Nagy öröm a leírt gondolatok tárgyi megvalósulását látni, kézbe fogni, a tapasztalatokat is meg kell szerezni, hogy a következőnél min változtatna az ember, hogyan tud tovább fejlődni.

lakatos14

Találkozás című versem a Vers – Esszenciák antológiában jelent meg.

Találkozás

Megfáradt őszi délután, találkoztam Veled,
arcodon már nem ragyogott a Kikelet.
A fáradt redőkön ott volt már az Élet súlya,
mely nyomait ott hagyta újra és újra.

Csalódás, szánalom, együttérzés,
az érzelmek Kavalkádja sajog.
Talán neked is hoznak szebb napokat a Holnapok.

Megfáradt őszi délután, találkoztam Veled,
keblemben a Csendes szó is megrepedt.
Gyorsan igyekeztem is tova,
a Régmúlt emlékeibe, ahol még ragyogott a napsugár,
a Régi Idők elszálltak, tova már.

lakatos8

Milyen közéleti eseményeken veszel részt? Várpalotán sokan ismernek a kulturális tevékenységed kapcsán?

Városomban a civil életben való közreműködéssel, szerepléssel ismertek meg.1996-ban csöppentem bele ebbe a világba, amikor egy engem és szüleimet jól ismerő kedves barát meghívott a Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesület egyik programjára, és tagja lettem. Én még személyesen ismerhettem városunk egyik nagy doyenjét, Csiky Ivánt. Megint jött egy véletlen találkozás Pacsuné Fodor Sárával, aki gyermekkorom óta ismert, ő az utazók klubjába hívott meg. Iván bácsi lelkesen üdvözölt, jól esett a szeretete, amely körbefogott, ma az ő nevét viseli az utazók klubja. A Mozgássérültek Várpalotai Egyesületével is kapcsolatba kerültem, sok szép emléket őrzök a mai napig is.

lakatos5

Végül a tapasztalatok, ennek a színes és sokrétű világnak a megismerése megérlelte a gondolatot, hogy „saját” egyesületet alapítsak. A Várpalotai Emberek Beszélgető Klubja néven létrehozott egyesület célja az összefogás és segítségnyújtás volt, a társadalmi rétegek közelítése egymáshoz. Sok szép program, előadás valósult meg, melyet újságcikkek is megörökítettek, a helyi televízió rendszeresen bemutatta ezeket az eseményeket.
Sok tapasztalatot, ismeretséget, kapcsolatot szereztem ebben az időszakban a városunkban és a megyékben munkálkodó civil szervezetekkel, amelyek a mai napig is élnek. A klub elérte célját, jómagam is kicsit megfáradtam, családomban betegség is volt, így végül megszűnt. De az a jóleső érzés, hogy a munkámat a város vezetése emléklappal értékelte, és a mai napig is szóba kerül, megmaradt a város lakói, az ismerősök emlékezetében még tíz év távlatából is.

lakatos6

Ebben az időszakban ismertem meg Törzsök Károlyné Babit is, aki a VEBK alakulásával egy időben hozta létre az Írisz Nőegyesületet, aminek állandó tagja lettem a meghívására. Az én sorsom az én világom címmel irodalmi pályázatot írt ki az egyesület. Itt pályáztam először a Mindennapi életünk című novellával, amely meg is jelent a kötetben.

Az Írisz Nőegyesület és a Krúdy Gyula Városi Könyvtár közös szervezésében került sor a könyvbemutatómra, melyet városunk lakossága a helyi televízióban megtekinthetett.
A Youtube csatornámon megtalálható a bemutatóról készült videó.

Az íráson kívül még a képzőművészettel is foglalkozol. Mesélj erről!

Idősödő korom meglepetése és öröme, hogy autodidakta módon elkezdtem foglalkozni a festészettel. Gyermekkoromban az utcánkban lakott Rutsek Milo néni, édesanyám bejáratos volt hozzájuk. Időnként én is vele mentem. Szinte áhítattal tekintettem rá, az ecsetre, melyet finom mozgással vezetett végig a vásznon. El sem tudtam volna képzelni, hogy bennem is szunnyadhat ilyen készség.

Az érdeklődés és talán a vágyakozás is megmaradt egész életemben. Kiállításokat látogattam, és ugyanazzal a régi, gyermeki vonzódással tekintettem a művekre. 2012 karácsonyi ajándéka volt számomra a festőállvány, vásznak, mindaz a kellék, ami az induláshoz kellett. Egy pár könyvet áttanulmányoztam, és kimondhatatlan izgalommal, lelkesedéssel vágtam bele.

lakatos013

A visszajelzés a netről érkezett, amikor ismerőseim tetszésüket fejezték ki. Ez tovább biztatott, hogy folytassam. Szeretnék ezen a területen tovább fejlődni, technikákat elsajátítani, ugyanakkor szeretnék egy személyes utat is megtalálni, ami remélem, a távlati jövőben megvalósulhat.

Honnan ered mély istenhited, melyet nem akarsz senkire sem rákényszeríteni, de mindig kéznél vannak az aktuális bibliai idézeteid?

Édesanyám a példakép számomra, akinek élete, szeretete, hite elhozta számomra is az Istenben való hitet, a megtérést. 1986-ban jött el ez a pillanat, mely a mai napig töretlenül tart. Életem során volt sok olyan küzdelem, nehézség, bánat és sok minden más, amit el sem bírtam volna viselni Isten nélkül. Nem tartozom semmilyen közösséghez, de Isten Élő Egyházához igen. A hitünk határozza meg a kapcsolatunkat Istennel. Isten igéje szerint:
„ Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté Evangéliuma:18. rész 20. ige) így is megtehetünk.

lakatos7

Nagyon szépen köszönöm az interjút! Kívánok neked boldog életet a családod körében, sok sikert a munkád és a kulturális tevékenységed terén, és jó egészséget, hogy még hosszú ideig tudjál munkálkodni valamennyiünk javára!

Köszönöm szépen! Áldott, békés ünnepeket kívánok mindenkinek. Sok szeretettel köszöntöm a Montázsmagazin olvasóit, köszönöm a meghívást a magazin szerkesztőinek, ezt a kedves gesztust, hogy közelebbről is megismerhetjük egymást. Egy verssel szeretnék elköszönni.

Ajándék

Eszembe jutott számtalan gondolat,
mi az, mi neked örömet okozhat.
Mit adhatnék, hogy megértsd,
szívem Szeretete a Tiéd.

Csak pár kusza szó maradt,
melyet rímekbe szedni sem lehet,
de tetteim megmutatják Neked,
a legszebb Ajándék a Szeretet,
mit adhatnék Neked.

Életed képlékeny, gyors fonalán,
állj meg néha csendesen, nézz a magasra fel.
Mindig jön új nap,
mely új csodát remél.

Barátok, szeretet, ha körül vesz,
igaz szó, mely elkísér.
Bízni ma már oly nehéz,
de ha van, kinek kimondhatod,
bensőd rejtett mélyét,
már ajándék.

Weninger Endréné Erzsébet

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s