Hűséges várakozás

A távolban

a magányos szikla ormán

Egy madárka áll.

Kutatja a messzeséget,

társát keresi.

 

Megfáradt szíve

reménnyel teli.

Talán újra visszatér

és vele a boldog, szép napok.

 

Már esteledik,

szárnyába bújva alszik csendesen.

Álmában újra együtt szárnyalnak

a végtelen rónákon át.

 

A langyos szél ébreszti fel,

magánya újra visszatér.

Csendesen hullajtja el könnyeit,

nem vidámítja fel a napsugár.

 

Bánatában csak rója a köröket,

Észre sem veszi

a rá támadó sas fiókát.

 

Élete egy pillanat alatt véget ér,

a távolban még látja jönni a párját.

Álom vagy valóság,

nem tudja már.

Csak egy lágy mosoly van az arcán.

Ez hát a boldog vég?

Még egy pillanatra látja kedvesét.

 

A távolban

a magányos szikla ormán

egy  madárka áll.

Kutatja a messzeséget,

társát keresi.

 

Nem tudja, hogy ő már haza tért.

Telnek a napok, várakozik szüntelen.

Majd egy napon

ő is elaludt csendesen.

 

Lakatos Ilona